McCar, a városi zseni

1

A kínaiak egyes autó-próbálkozásai mosolyogtatóak, de akadnak igazán ígéretes ötleteik is. Ilyen a Geely McCar, amely tökéletes városi kisautó is lehetne, ha nem csak egy tanulmány volna.

A pöttöm háromajtósba négy teljes értékű ülést zsúfoltak be, ami önmagában is szép eredmény, de a McCar nem ezért érdekes. Az üléssorok közti könyöklő ugyanis egy másik jármű – pontosabban csak a teteje, ugyanis itt egy háromkerekű elektromos robogót rejtettek el a tervezők, amely jó szolgálatot tehet zsúfolt városi forgalomban, ha az autó már leparkolt. Ha épp nem működik, a robogó az autó hajtásláncának részévé tehető, ilyenkor az akkumulátora összeköttetésben van az McCaréval, amelyet szintén villanymotorok mozgatnak.

A tervezők persze nem akartak teljesen hasznavehetetlen járművet készíteni, így a kisautó 150 kilométeres hatótávját és 85 km/h-s végsebességét a beépített benzinmotor 650 kilométerre, illetve 130 km/h-ra növeli. Az integrált robogó nem az egyetlen szokatlan lehetőség: a McCarban egy kerekesszéknek is előkészítették a helyet. Ehhez persze a hátsó üléseket teljesen be kell tolni az elsők alá, és a kismotort is ki kell szedni, de a beépített rámpa révén akadálymentesen begördülhet a kerekesszék.

Hasonlóan sokoldalú kisautóval még a tanulmányok közt is rég találkoztunk, és az az érzésünk, hogy az ötletek egy része viszonylag könnyen megvalósítható volna sorozatgyártású autóban is – a kérdés már csak az, hogy a Geely vezetői elég merészek-e egy ennyire újszerű modell gyártásához.

 

forrás: Totalcar – Magazin – McCar, a városi zseni.

MEGOSZTÁS

1 hozzászólás

Mondd el a véleményed, vagy kérdezz bátran!