Home Belföld A társadalom a valódi hátrány a fogyatékossággal élők számára”

A társadalom a valódi hátrány a fogyatékossággal élők számára”

291
0

Súlyos kritikái vannak a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnökének.

Magyarországon a fogyatékossággal élő emberek számára ma már nem is saját fogyatékosságuk jelenti a valódi hátrányt, hanem az a társadalom, amiben élniük kell – mondta a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke a Népszavának. Kovács Ágnes szerint ugyanis az utóbbi években elmaradtak a korábbi pozitív irányú, a közszolgáltatások akadálymentesítésére vonatkozó törekvések, a közösségi közlekedésben – de más területen is – egyenesen visszalépés történt.

A MEOSZ elnöke egyebek mellett problémaként említette, hogy a fejlesztésekre szánt uniós források felhasználása nem elég következetes, sokszor szakmaiatlan is. A helyzetet nehezíti, hogy Magyarország hiába dolgozta ki és fogadta el 1998-ban saját esélyegyenlőségi törvényét, 2007-ben pedig ratifikálta az ENSZ fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményét, a mai napig nem történt meg a szükséges jogharmonizáció az uniós és a hazai szabályozások között, az ENSZ-egyezményt pedig Kovács Ágnes szerint „mindenki úgy értelmezi, ahogy az neki kényelmes”.

szerző:MTI

Mondd el a véleményed, vagy kérdezz bátran!